Menu
Obec Trhová Hradská
ObecTrhová
Hradská
Vásárút
község

Képek a múltból és a jelenből

szervezet jövőbeli tervei között szerepel a vadállomány megóvása és növelése, a vadászlak tetőszerkezetének rekonstrukciója...

(december elején sikerült megoldani a tetőszerkezet leszigetelését) és teljes felújítása, új kukoricaszárító megépítésése, parkoló kialakítása a vadászlak előtt, illetve egy kinti grillsarok felépítése is, amelyet a falu lakossága is igénybe vehetne majd különféle nyári rendezvények céljából. A vadászerületeket átszelő közutakon vadjelző táblákat sikerült kihelyezni a vadászszervezet, valamint vásárúti és a felsővámosi községi hivatal segítségével. Így is próbálunk mindenkit figyelmeztetni a fokozott óvatosságra és körültekintésre a vezetésnél, hiszen így nagyobb esélyünk van megvédeni mind saját magunk, mint pedig a vad épségét. Amennyiben mégis megtörténik a baleset, először is – amennyire lehet – le kell húzódni az útról, és kitenni a fényvisszaverő háromszöget, továbbá villogni az elakadásjelzővel. Értesíteni kell a rendőrséget, továbbá a helyi vadásztársaság emberét, aki elszállítja a sérült állatot, vagy állattetemet. Ajánlatos a közutakon egész évben különös tekintettel figyelni azokon az útszakaszokon, ahol vadak fordulhatnak elő, főleg a párzási időszakban. Az őzek párzása július közepétől augusztus közepéig tart. A vadászterületeken leggyakrabban építkezési hulladékot, megunt, régi vagy törött bútorokat hagynak a közterületen, de előfordul sajnos, hogy háztartási eredetű hulladékot hagynak az erdőben vagy az utak mellett. Ez nemcsak szabályellenes, hanem veszélyes is! A hulladékból kialakulhatnak erdőtüzek, de az állatokra is veszélyes lehet. A hulladékok bekerülve a talajba és talajvízbe tovább fokozzák a mérgezés lehetőségét.

Hozzáadás dátuma: 7. 1. 2023 10:12
Legutóbbi frissítés dátuma: 10. 1. 2023 10:20
Szerző: admin prevod

Falu

Naptár

Március2026
Ke Sze Csü Szo Va
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Mobilos alkalmazás

Kövesd weboldalunkról származó információkat a mobilalkalmazásban – V OBRAZE.
Ingyenesen letölthető: